Nyugodj meg! Az év színe a zöld.

2017-02-10 0 Vélemény

 

Az idén a PANTONE, a színegyeztető rendszeréről (PMS) is ismert cég egy különleges és egyben szimbolikus színt választott az év színének, a Greenery-t. A jelentősége a választásnak a hétköznapi életben, hogy egyre több helyen fog megjelenni ez a színárnyalat és a vele jól kombinálható színek. A tavalyi győztes páros, a rózsakvarc és Serenity (kb. baba kék) óriási tarolást végzett - pozitív értelemben, nagyon sokan alkalmazták a kombinációt a grafikai tervezés világában, így úton, útfélen találkozhattunk a színárnyalatokkal. Ráadásul a Greenery a tavalyi árnyalatokkal nagy hasonlóságot mutató színekkel is kombinálható. Mondhatnánk, hogy nem esett messze a fájától, pedig de, bár ez már stílus és gusztus kérdése.

 

Tehát a Greenery, azaz lombozat, levélzet egy igazán tavaszi szín. Akár nevezhetnénk hitvallásnak is, hiszen a PANTONE a természettel magyaráz, annak újjászületésével, nyugtató hatásával, és a modern idők vágyaival, miként az emberek a városi forgatagból leginkább a természetbe menekülnének. Az elképzelés jó, a választás szintén, az elmélet viszont ott hibázik, hogy az emberiség nagy része nem városban él. Ebből adódóan egy kicsit még magyaráztak a választáson, és ez részben igaz: a zöld eddig egy semleges, háttérszín volt, amit most előtérbe hoznának. Össze is állítottak egy jó pár szín kombinációt, amiben jól mutathat a Greenery.

 

Ízlések és pofonok, minden esetre nem kell kétségbe esni, ha nem tetszik a Pantone válogatása, mert a kiválasztott szín önmaga sötétített illetve világosított árnyalataival és a szürke, illetve barna árnyalataival pazar kombinációt alkot. Nyilván egy-egy eltérő, de hasonló színvilágú színnel, vagy akár az inverz színpárjával (ami hétköznapi nyelven egy lilás szín) egészen jól mutathat.

 

Természetesen a pontos szín alkalmazása nem kötelező, hogy divatosnak tűnjön bármi 2017-ben, viszont az év színeivel megalkotott kiadványok, divatcikkek, bútorok, de gyakorlatilag bármi az átlagosnál jobban eladható az adott, illetve az azt követő években. Hogy a színalkalmazástól lesz-e divatos valami, vagy a divatos dolgokat készítik az előre kiválasztott év színeivel, ki tudja, ez olyan, mint a tyúk, meg a tojás dilemmája. Már akinek, hiszen az emberek sokkal kisebb rétege követi a divatot, mint ahányan találkoznak a divattal és a divatos színekkel. Mindenestre nyugodjon meg mindenki, most összegyűjtöttünk egy pár nyugtatóan zöld terméket a myfloor.hu kínálatából, ami vagy divatos, vagy nem, de az biztos, hogy a legjobb minőséget és az egyediséget képviseli bárkinek az otthonában, irodájában vagy a kávézójában.

Lakberendezési webáruházunk sok-sok zöldes árnyalatú terméket kínál kollekcióból, de igény szerint egyedi szőnyegek, tapéták elkészítését vállaljuk egyedi, akár Greenery színben, illetve saját grafikával.
Az áruház jelenlegi kínálatából választható termékeinkből válogattunk a Greenery színhez közel eső árnyalatokat.

Vélemény szövege

Loading...